2017. március 18., szombat

Játék az árnyékokkal, avagy a szürke sok árnyalata

A következő bejegyzésben az árnyékolás egyik példáját mutatom meg nektek. Roppant élesen fog látszódni, mit is érhet el az ember pár szín helyes megválasztásával.

Alanyunk a Bandai cég egyik úttörő terméke, mégpedig a Vehicle Model széria első darabja, ami egy Csillagromboló.





És hogy miért úttörő? A makett össze épített állapotában 111 milliméter ... Igen. 11,1 centiméter. És mindezek ellenére, ahogy látni fogjátok nagyon szépen kidolgozott. A sorozat többi darabjára (X-wing, TIE, Falcon) sem lehet panasz.

Az összerakásra nem fordítok sok szót. A Bandai kittek mindegyike felhasználó barát, és csak össze kell pattintgatni. Természetesen itt most egy kicsit több figyelmet fordítottam az építésre (majdnem sikerült, komolyan, majdnem ... ) és nem csak összetologattam az alkatrészeket.
Miután kapott egy kis LCD képernyő tisztítót (azzal szoktam letisztítani a makettet), lealapoztam fekete alapozóval.

A fekete alapozás után jött a textúrázás. Illetve annak egy nagyon egyszerű változata. Ezzel a technikával elérhetjük azt, hogy a felszín ne úgy nézzen ki mint egy műanyag játék, miután megfestettük.
Ennek érdekében három fajta színnel apró pöttyöket fújtam fel. A legsötétebb színnel kezdtem, egészen a világosig mentem el. Látható, hogy így nem egységes, foltos a felület. Később mikor a fedő színt felfújom, akkor azt majd transzparensen - áttetszően - fogom csinálni, így a már fenn említett szín-eltoló hatás érvényesülni fog.



A textúrázásnak természetesen rengeteg egyéb lehetősége van, de mivel a makett igen kicsi, felesleges volt tovább bonyolítani a dolgot.
A következő fázis egy kicsit hajtépős volt. A rombolók felszíne nem sima. Panelekből, lemezekből áll össze. Ezt is meg szerettem volna jeleníteni. Sokat gondolkoztam rajta, hogyan tudnám ezt megcsinálni. Aztán fogtam, és egészen egyszerűen felrajzoltam egy alumínium vonalzó, és egy 0.03 milliméteres panelező toll segítségével. Azért az egyszerű jelző itt egy kicsit elnagyolt kifejezés. A hogyan is csináljam meg kérdésre mindössze 2 hetem ment rá az interneten, végül Randy Cooper (aki több sci-fi-ben is épített maketteket) technikáját használtam fel.


Azért látható, hogy nem egyszerű a feladat. Főleg, hogy lehetőleg kerülni kell a folyamatosan ismétlődő mintákat, de mégis szimmetrikusnak kell látszódnia. Elvoltam vele ...


És a végeredmény. Figyeljétek meg, hogyan játszottam a színekkel. A mélyebb részeken, a sarkoknál sötétebbek a területek, míg az éleknél világosabbak.



Amikor ezzel megvoltam, következett az utolsó fázis, mégpedig a fedő szín felvitele. Fehéret fújtam fel. A titok az volt, hogy nagyon meghígítottam a festéket, és több halvány réteget fújtam fel, hogy az átlátszóság megmaradjon. Szám szerint négy réteg volt. Az első képen két halvány réteg után látszódik az eredmény, a második képen a végleges eredmény látható.


Kinek tűnt fel, hogy a hangárok világosabbak? Ugye? Pedig pont az előbb meséltem el, hogy a mélyebb részeket sötétíteni kell az árnyék hatások miatt. Nah igen ... De ahogy láthattuk a filmekben, a hangárok mindig fényárban úsztak. Természetesen később tompítva lesz.
Úgy gondolnánk, hogy hurrá, jól néz ki, akkor itt most elégedetten hátradőlhetünk, kész a makett! Nem.
Most jön az a rész, amivel vagy nagyon jól megcsinálod a makettet, vagy borzasztóan elrontod. Az árnyék hatások, a kontrasztok elkészítése. Természetesen a haladók, és a profik már nem rontják el. De ne felejtsük el, én még kezdőnek számítok.
A következő képeken lépésről-lépésre megmutatom hogyan éri el a felszín a végleges formáját. Adott ugye az alap felületünk.

Ezek után kiemeljük erősen felhígított festékkel az éleket. Ilyenkor azt szokták mondani, hogy a fedőszínnél egy kicsit világosabb színnel kell ezt csinálni (ha zöld, akkor világos zölddel például), de mivel itt fehér az alapszín, ezért fehéret használunk.
Ez is igen babra munka. Remélem a képekből átjön a méret.

Amikor elkészültünk ezzel, megtörhetjük még jobban a felszínt azzal, hogy más-más színű paneleket festünk. Ehhez némi maszkoló szalag is kellett.

Íme az eredmény. Ha összehasonlítjuk a fentebb lévő képekkel, akkor látjuk az élek kiemelésére tett kísérletet.

Viszont még mindig nincs vége. Ahhoz hogy igazán kontrasztos legyen a járgányunk, bemosást kell használni. Ezzel árnyék hatásokat érhetünk el a mélyedésekben, valamit nem lesz olyan patika kinézete a Csillagrombolónak. Ezt egy erősen felhígított festékkel csináljuk meg, így hogy minden kis kiemelkedést körbe "festünk". Amikor a felszínből kiemelkedő bigyó nagyjából 0.3 milliméter nagyságú, akkor megérthetitek, miért folyt ki a szemem a végére. De összehasonlítva a két képet, látszódik a különbség, és az is látszódik, hogy nagyon-nagyon megérte.

És igen. Látszódik mit is rontottam el. Még az építésnél. Sajnos látszódik két lik. Figyelmetlen voltam. Ettől függetlenül az egyik legnehezebb magyarországi makettversenyen a zsűri mégis kiemelkedő munka minősítést adott neki. Az ahogy Májsztró barátom mondta, egy bronz alá. :D Én roppantul örültem neki, mert mégiscsak a legnehezebb versenyek egyikén kaptam ezt az érmet.
Végül egy kép ahol a felhasznált anyagok látszanak. 
Vallejo Model Air 71.046 Pale Gray Blue

Vallejo Model Air 71.119 White Gray

Vallejo Model Air 71.001 White

Vallejo Model Color 70.861 Glossy Black - az alap ezzel lett lefújva.

Vallejo Model Wash 76.501 - White

Vallejo Model Wash 76.515 - Light Gray

Vallejo Polyurethane Gloss Varnish - az alapot ezzel lakkoztam


És végül a "stúdióképek"









Fotó/írás: Netuddgi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése